Tanulási filozófiám

Ahhoz, hogy egy tanár sikeres lehessen pályája során, világos tanítási filozófiára van szükség. Ennek a filozófiának tükröznie kell a tanár személyes meggyőződését arról, hogy melyek az oktatási-nevelési céljai, és azokat hogyan tudja legjobban előremozdítani. Természetesen nagyon fontos első lépés a filozófián belül meghatározni, hogy hogyan viszonyulunk elméletben, tehát didaktikailag a pedagógiához. Én a Falus Iván által felvázolt négy alapállás közül a bordieaui értelemben vett kompenzatorikus megközelítést helyeslem. Természetesen minden hozzáállásnak vannak részigazságai, és hiányosságai is. A liberális megközelítéssel kapcsolatban kiemelném, hogy az nem tesz eleget a különbségek kiegyenlítése érdekében. A konstruktivista hozzáállás fő hiányosságának pedig azt tartom, hogy a tolerancia nevében értékrelativizmust hirdet, és ezzel elmossa a Bordieau által felvázolt háromféle tőkében megmutatkozó különbségeket. Én nagyon fontosnak tartom, hogy az oktatáshoz úgy álljunk hozzá, hogy tudomásul vesszük, hogy a diákok között vannak hátterükből és képességeikből adódó különbségek. Ezeket pedig orvosolni kell, lehetőségeink szerint. Természetesen mindenki kultúráját tiszteletben kell tartani, de még a befogadás és a komprehenzivitás nevében sem szabad a hátrányokat, negatívumokat értékké nyilvánítani. Amennyiben áttérünk az elméleti hozzáállás kérdéséről az elméleti módszertanra, úgy itt már a konstruktív filozófiát részesítem előnyben. Hiszek abban, hogy a diákok legjobban a valós problémák megoldása által képesek tanulni. Nagyon fontosnak tartom azt, hogy az iskola ne különüljön el a valódi élettől, hanem a gyerekek azt is az élet részének fogják fel. Éppen ezért tartom jó dolognak, hogy valós problémákat, a valódi élethez köthető feladatokat is vigyünk be az iskola falai közé. Ezzel kapcsolódik össze az is, hogy az iskolának, a pedagógusnak nevelnie is kell, nem csak tanítania. Úgy gondolom, hogy a diákok személyiségét is formálni kell, pozitív irányban. A konstruktivizmusnak tehát abban is meg kell nyilvánulnia, hogy a diákokat egyrészt életre neveljük, másrészt pedig megpróbáljuk formálni a személyiségüket. Természetesen ezt is jobb úgy elérni, hogy a diákokat rávezetjük a helyes útra, segítjük őket abban, hogy önmagukat neveljék. A tanulás elsődleges céljának a gyakorlati életre nevelés tartom. Ebbe azonban nemcsak a munka világára való felkészítés tartozik bele, hanem annál sokkal több. Egyrészt fontos, hogy a diákok erkölcsös és becsületes felnőttekké váljanak, akik tudatosan vallják a társadalmi együttéléshez szükséges normákat a hazaszeretettől egészen a toleranciáig. Emellett az önállóságra és önálló gondolkodásra nevelést is fontosnak tartom. A tanulói munkaformák közül az összefoglaló néven csoportmunkaként ismert formát részesítem előnyben. Alapvető tévedésnek tartom viszont azt a felfogást, amely teljesen elveti a frontális módszert, melynek szerintem igenis helye van a 21. századi oktatásban is. Ezek mellett természetesen a páros munkát is jó munkaformának tekintem. A csoportmunkában elvégezhető feladatokra jó példákat találunk például Spencer Kagannak a Kooperatív tanulás című művében. Bár véleményem szerint Kagan könyve inkább a fiatalabb diákok oktatása során alkalmazható sikerrel. Amennyiben elfogadjuk Jean Piaget elméletét a tanulás életkori szakaszairól, úgy óvakodnunk azok egymással való összekeverésétől is. Ennek ellenére természetesen a könyv sok, a középiskolai oktatásban is sikerrel alkalmazható módszert is tartalmaz. Ezek közé tartozik többek között a diákkvartet, vagy a különböző vitamódszerek. Bár sokan kritizálják a felfedeztető tanulás módszerét, miszerint az a több előzetes tudással rendelkező diákokat részesítené előnyben, én mégis az egyik legjobb módszernek tartom. Úgy gondolom ugyanis, hogy ez egy igazán életre és önállóságra nevelő tanulási forma. A felfedeztető tanulásba pedig bevonhatóak a kevesebb előzetes tudással rendelkező diákok is, akár a folyamat során tanulva. Természtesen nem ez az egyetlen hatékony tanulási és tanítási forma. Ehhez kötődően és ettől függetlenül is fontosnak tartom az ikt-eszközöket. A digitális eszközök beépítése az oktatásba elengedhetetlen a 21. században. A tavaly őszi szaktárgyi tanítási gyakorlatom során magam is használtam Prezit a tanítás során. Vizsgatanításomra Prezi-prezentációt készítettem, mellyel a második világháborúhoz vezető utat mutattam be (https://prezi.com/tknpmqpxwzeu/molotov-ribbentrop-paktum/). A ppt mellett tehát én személy szerint a Prezi-vetítést részesítem előnyben, melyet informatívnak, érdekesnek, és jól átláthatónak tartok. A későbbiekben szeretnék foglalkozni a digitális tábla felhasználási lehetőségeivel is. Emellett érdekel az iskolai mobilhasználat kérdése is, leginkább az, hogy hogyan lehet bevonni a tanórai munkába az internethozzáféréssel rendelkező okostelefonokat, és más, a diákok által használt digitális eszközöket. Semmiképpen sem tartom járható útnak ezeknek az oktatásból, vagy akár csak az iskolából való kizárását. Úgy vélem, hogy ezeknek az oktatáshoz „idomítása”, pozitív felhasználása és józan korlátozása lehet a kulcs. A diákokat ezen eszközök helyes és hasznos felhasználására is meg kell tanítani, rámutatva azok veszélyeire. Összességében tehát azt emelném ki, hogy az ikt-eszközök felhasználása az oktatássorán nem merülhet ki olyan felhasználási módokban, melyek során a diákok csupán passzív befogadóként vannak jelen. Ezen kívül szükség van a diákok aktív részvételére is, mellyel nemcsak az oktatási folyamatot mozdítjuk előre, hanem a diákokat is segítjük az információs társadalomban és a webkettes világban történő eligazodásban. Összességében tehát elsődlegesnek tartom a diákok pozitív irányú személyiségfejlődését, és az életre való nevelésüket, de ezek mellett hangsúlyt fektetnék műveltségük növelésére, világképük szélesítésére is.